ZEBRAPINTY

(Poephila v. Taeniopygia guttata -Zebrafinken - Zebra finch)

A zebrapinty napjaink egyik legkedveltebb kistermetű díszmadara. Ez a díszpintyek családjába tartozó madárka Ausztráliából származik.


Háziasítás 
Elsőként L.J.P. Vieillot francia természetkutató írta le a fajtát, az 1700-as években. Nem tudni, hogy Ausztráliából pontosan mikor és hogyan került Európába, de 1872-ben már egy német szakfolyóirat a "Die Gefiederte Welt" zebrapinty tenyésztésével foglalkozik. Az 1900-as évekre pedig már kedvelt, olcsón beszerezhető díszmadárnak számított. Népszerűsége azóta is töretlen.


Küllem
Mint általában a madaraknál, náluk is küllembeli különbségek találhatók a nemek között. A hím színesebb, a nyak hátulsó része szürke, a hát és a szárnyfedők szürkésbarnák, a farkcsík fehér, oldalán fekete egyes tollakon fehér foltok találhatók. A farok feketés színű. A fej két oldalán gesztenyebarna tollazat található, a melltollazat viszont ezüstszürke, a test oldala pedig vöröse-barna. Csőre koráll-piros, szeme vörös. A tojók a hímekkel ellentétben kevésbé színesek. Nincs barna pofafoltjuk és fehér foltjaik sem. A test oldala barnás-szürke az alsó testtájék fehéres, a fej és melltollazat sötétebb szürke, mint a hímeké. A kifejlett példányok testhossza a fejtől a farokig 10-11 cm.

Hangadás
A zebrapintyek sokat hallatják hangukat. Szinte minden mozgást hangadás is kísér. Izgalmi állapotban sűrűbben és hangosabban csivitelnek, amik főképpen a társaknak szólnak, mintegy hívogatva őket.
A madarak násztáncánál fontos szerepe van a hangadásnak, hiszen mindkét fél hangjelzésekkel híja magához a másikat. A hímek megkétszerezve a tojók csak egytagúan hallatja a "dáát" hangzású hívogatót, ami a nemi feszültségüket fokozza. A párzás után, amikor a fészkelőhelyet keresik, a hím nyöszörgő hangot ad, majd ez folytatódik a költés során is. A hím és a tojó felváltva költik a tojásokat. A még nem felnőtt, fiatal madarak pedig rekedtes hangot adnak, amíg el nem érik a kifejlett kort.

Életmód
Eredeti élőhelyén fákkal, bokrokkal tarkított szavannákban él, de az emberlakta települések közelében és fellelhető. Bár az élettér vonatkozásában nem válogatós, az erdős területeket még sem részesíti előnyben, viszont a vizes élőhelyeket kifejezetten kedveli, mivel szeret fürdeni.
Költés idején csoportokat alkotnak, melynek időpontját főként az időjárás, így a táplálékok fellelhetősége szabja meg. Egy fészekaljban 4-8 db fehér tojás található.
Manapság csak néhány kisebb ragadozó madár tekinthető a zebrapinty ellenségének, bár régebben a bennszülöttek előszeretettel fogyasztották őket sütve. Napjainkban védett ausztráliai állat.

Elhelyezése
Ha kedvtelésből tartunk díszmadarakat, így a zebrapintyeket is leggyakrabban kalitkában helyezzük el.
A díszállat-kereskedések a változatos formájú, anyagú, színű és méretű kalitkákat kínálnak. A választásnál figyelembe kell venni, hogy a zebrapinty nagy mozgásigényű, ezért egy párnak a minimálisan 50x40x30 cm-es kalitka javasolható. Ideális esetben a kalitka téglalap alakú, magassága kisebb legyen, mint a hossza.
Mivel a pintyek igen csak szemetelnek, ezért előnyös lehet az üvegbetétes kalitka. Praktikus továbbá, ha a kalitka alja tálcás, így könnyebben tisztítható. Hozzá kell tenni, hogy szinte már az összes mostanság kapható kalitka ilyen.
Az ajtónak akkorának kell lennie, hogy be tudjunk nyúlni, és könnyen meg tudjuk fogni szükség esetén a madarakat. Szükséges továbbá egy másik nyílás is, ahová a fürdetőt tudjuk felhelyezni, illetve egy harmadik, ahová pedig a fészket tudjuk illeszteni.

Ha mégsem kalitkába, hanem röpdében vagy madárszobában tartjuk a pintyeket, figyelni kell arra, hogy ne zsúfoljuk túl az állományt. Mivel a méret ezekben az esetekben engedi, faágakat is behelyezhetünk madaraink szórakoztatására. Kalitkában pedig ülőfával oldhatjuk meg, hogy legyen hova le-és felszállniuk, illetve csak pihenniük. A röpdében vagy a madárházban más, békés természetű madarakkal együtt is tarthatjuk a zebrapintyeket.

A lakásban, kalitkában tartott pintyeket jó időben kihelyezhetjük a teraszra vagy kitehetjük őket a kertbe, természetesen szélvédett, árnyékos más háziállatok számára nem elérhető, biztonságos helyre.

Etető, itató és fürdetőedények
Általában műanyagból készítik őket. Régebben üveg, sőt porcelán etető-és itatóedényekkel is találkozhattunk, de ez már a múlt.
Praktikus az automata etető-és itató berendezés, mely az állatok fogyasztásának mértékében adagolja a táplálékot. Higiéniai szempontból is ideális az automata itató, mivel zárt, így nem szennyeződik benne a víz. Akár 2-3 napra előre is fel lehet tölteni a kívánt mennyiséggel.

A zebrapintyek szeretnek fürdeni. Gyakorta naponta többször is fürdenek, ezért mindenképpen biztosítsunk számukra megfelelő alkalmatosságot ehhez. A díszállat-kereskedésekben kapható műanyag fürdető edényt tiszta szobahőmérsékletű csapvízzel töltsük fel. A rendszeresen tisztításról és vízcseréről ne feledkezünk el!


Szakirodalom:
Kovács Antal-Traub Péter: A zebrapinty


JAPÁNI SIRÁLYKA

v. sirálykapinty (Lonchura striata var. domestica - Spitzschwanz-Bronzemännchen ? Bengalese Finch)

 A csíkoshátú bronzpintynek a Kínában 4-5 száz éve domesztikált kultúralakja, amely Japánon át, mintegy 300 éve került Európába.

Ma már számos színváltozata sztenderdizált.

A hím és a nőstény egymástól csak a füttye alapján különböztethető meg. Jámbor madár, s hogy több párt együtt költessünk, az ellen csak az szól, hogy igen-igen társaságkedvelő, szeretnek összejárni, aminek tojástörés a következménye.

A tojókban rendkívül fejlett a kotlási ösztön, s a hímek is szívesen vesznek részt a költésben. Sőt! Ha két hímet teszünk egy kalitba, mindkettő a párjának fogja tekinteni a másikat, a fészkükbe csempészett tojást pedig a "párjának" fogja tulajdonítani, így kiválóan beválnak dajkamadárnak. Minden komplikáció nélkül felnevelik a Gould-amandina és más díszpintyek fiókáit.

A japáni sirályka saját fészekalja 4-7 tojásból szokott állni, s a 14-16. napon számíthatunk kelésre. A fiatalok 3 hetes korukban repülnek ki, de még sokáig élvezik szüleik segítségét.

Évente akár öt fészekaljra is számíthatunk, és a sirálykák viszonylag korán, 5-7 hónapos korukban ivarérettek. Ám, ha a jó tulajdonságaival visszaélünk, annak kárát fogjuk látni. Nem tanácsos 1 évnél fiatalabb madarat tenyésztésbe fogni, s meghálálja, ha a harmadik költés után pihentetjük.

Tartásra, takarmányozásra igénytelen. Normál díszpintykeveréken elél, de a lelkiismeretes madarász ellátja lágyeleséggel, ad madarának lisztkukacot, zöldeleséget és okvetlenül csíráztatott magvakat is.

Néha előfordul a sirálykáknál a tolltépés, amikor is az egymás mellett ülő madarak kicibálják egymás tollait. Ez rendszerint kis helyre bezsúfolt madaraknál esik meg. Rakjuk őket szét, és helyezzünk be nekik fürtös kölest, erős szálú fűkalászkákat, akkor azzal lesznek elfoglalva.

A háziasítás itt nem vezetett olyan meghökkentően széles alak- és színváltozatossághoz, mint a házigalambnál v. a kanárinál, de a j. sirályka is ismertes számos változatban.

 

Forrás: Lengyel Tibor-Madárbarát-lexikon


 

 



VÖRÖS AMARANT

v. amarant, hivatalosan vöröscsőrű amarant (Lagonosticta senegala - Amarant v. Kleiner Amarant - Red-billed Fire Finch):


Afrika száraz szavannáin gyakori, 10 centiméteresre növő, abszolút békés díszpinty. Az élőhelyének a nagyobbik részét az északi félteke 10 szélességi foka felezi. Az Egyenlítő alatt csak Kenyában és Ugandában honos. Ez alatt végig a kontinens déli csücskéig fellelhető, kivéve a sivatagi (Kalahári) sávban, és a Dél-Afrikai Köztársaság délnyugati területein. E hatalmas és változatos élőhely magyarázza az amarant alfajokban való változatosságát.
A vörös amarant a 9 fajt felölelő Lagonosticta nemzetség tipikus alakja.

A hím borpiros, a mell oldalán fehér pettyekkel.

A hát, a szárny sötétebb tónusú, barnába megy át.

A csőr a tövében világosabb, a hegye felé viszont mind határozottabban kipirosodik.

A tojó jellegtelen barna színű, viszont a farkfedők és a kantár, ill. a szemöldöksáv vörös színű.
A fűből épített fészke az eredeti élőhelyén gyakran látható a bennszülöttek kunyhóinak a falában.

A szűk bebúvónyílású fészkében a 3-5 tojásából a fiókák 11-12 nap alatt kelnek ki.

Kirepülés a 17. naptól várható.

A táplálása és a tartása nem tér el alapvetően a többi díszpintyétől. 18-20 fokon érzi magát a legjobban, de a költéshez igényli a 24 fokot.

 

Forrás: Lengyel Tibor-Madárbarát-lexikon


 

 



ARANYMELLŰ ASZTRILD

(Sporaeginthus /régen: Amandava/ subflava - Zebra Waxbill)

Az egyik legkisebb (9 cm) asztrild, amely a Szaharától délre a vizek mentén szinte mindenütt megtalálható. 

A teste alul aranyló sárga. A mellfoltja csaknem vörös.
A testoldalak khaki színű sávokkal díszítettek.
A fejtető, a tarkó, a fültájék és a szárny mosott zöldesszürke.
A farkfedők pirosak, a farktollai kékesek.
A csőr élénk piros, de az alsó és a felső gerincén fekete.
A piros szín a szem sávjában a fül magasságáig kifli alakban folytatódik.
A tojó jellegtelenebb. Piros szemöldöksávja nincs. A torka, a begytájék és a mell világossárga, s csak az alsó farkfedőkön jelenik meg a narancsos árnyalat.
Az aranymellű asztrild a tigrispinty legközelebbi rokona 3 alfajjal:

  • s. clarkei /ez világosabb színű, inkább citromsárga/,
  • s. miniata,
  • s. niethammmeri.

Szelíd, bizalmas természetű madarak, a frissen befogottak is viszonylag gyorsan beszoktathatók, s előfordul, hogy némi várakozás után költéshez fognak.
Sajnos sokkal gyakoribb náluk a tojás-visszamaradás, mint más fajoknál, amit a napfény jótékony hatásával vagy D-vitamin adagolásával előzhetünk meg.
Igénybe szokták venni más díszpintyek gazdátlan fészkét v. maguk építkeznek félig nyitott fészekbe.
A tojó a 4-6 tojást 12-14 nap alatt kelti ki.
A fiatalok csőre fekete, ruházatuk a tojóéhoz hasonlatos szürke

Forrás: Lengyel Tibor-Madárbarát-lexikon




GYÉMÁNTGALAMB

(Geopelia /Stictopeleia/ cuneata - Diamanttäubchen - Diamond Dove)

Az Ausztráliából származó, rendkívül igénytelen, de szép és szelíd gyémántgalamb az európai tenyészetekben domesztikálódott, s e 18-20 cm nagyságú (ebből 105-112 mm a farok) törpegalambnak ma már az ezüstön kívül számos színváltozata ismert.

Eredeti élőhelyén, Ausztráliában az északnyugati állomány május-szeptember között, míg az új-délwalesiek szeptember és január között költenek.

Hosszú, a barázdabillegetőére emlékeztető farka van. A tollazat gyöngyös szürke, a háton olajbarna. A cc. 100 mm-es szárny fekete szegélyű fehér pettyekkel fröcskölt.

A súlya hozzávetőleg 40-50 g.

Az ivari kétalakúság csupán a szemgyűrű színében és nagyságában jelentkezik. A szemgyűrű természetesen a hímnél nagyobb és élénkebb piros.

A tojó 2 db csontfehér tojást (19x14,5 mm) tojik a hevenyészett fészekbe.

A hím részt vesz a 13 napig tartó költésben, s gyakran neki marad a fiókák felnevelése, mert noha még azok nem önállóak, a tojó újra megkotlik.

Meg kell jegyezni, hogy imádja a meleget és a napfényt.

Sok költéssel összefüggő panasz akkor múlt el, amikor a galamb számára biztosították a napfürdő lehetőségét.

Az eső viszont ellensége. A szabad természetben az eső ellen úgy védekezik, hogy meredeken felegyenesedik. Próbálja elérni, hogy minél kevesebb víz érje a tollazatát, amely a vízben gyorsan elázik.

Sőt, az esős évszak elől elvonul Ausztrália száraz, sivatagos részeibe.

Nem csodálkozhatunk tehát Immelmann beszámolóján, mely szerint, amikor árnyékban 45 fokot mutat a hőmérő és már minden madár tátog a szomjúságtól, a "gyémántgalamb akkor fekszik ki napozni, szétterített szárnyakkal az izzó homokba. Megmértem a porfürdő helyét, 70 fokos volt a homok!".

A hangja melankólikus: kuvikuuu-kruu-krrru.

Tápláléka: díszpinty keverék kevés kendermaggal, zöldeleség, puha gyümölcsök és kevés lágyeleség.


Forrás: Lengyel Tibor-Madárbarát-lexikon

 

 



KANÁRI

(Serinus serinus canarius L. ), az Éneklők rendjébe, a Pintyfélék családjába tartozó madárfaj.

Csőre rövid, tövén szélesebb, mint magas. Közóphosszuságú hegyes szárnyában a 2. és a 3. evezőtoll a leghosszabb. Farka kikerekített. Csüdje rövidebb, mint a középső ujj. Laposan görbült karmai kicsinyek. Vad állapotban háta sárgászöld, szürkés tollakkal keverve, hasa citromsárga fehéres, szárnyai és farka feketések. A hímnek háta feketés. Fogságban nevelve egészen sárga is lehet. Hossza 12-13, szárnyhossza 7. 2, farkhossza 6 cm. Hazája a Kanári-, Madeira-szigetek, különösen Teneriffa, Palma és Ferro; ahol hegyes-völgyes erdők által védett helyeken él a tenger színe felett 1000-2000 m. -ig. Veteménymagvakkal, növények gyenge zöld részeivel, gyümölccsel (füge) táplálkozik. Márciusban költ. Fészkét fiatal, korán leveledző fára rakja. 3-5 tengerzöld, gyengén barnán pettyezett tojást rak és 13 nap alatt költi ki. Évenkint 3-4-szer költ. A fogságot hamar megszokja és igen könnyen tenyészthető.

Midőn a spanyolok 1311. és 1473. a Kanári-szigeteket elfoglalták, csakhamar nagykereskedést űztek vele és eleinte monopóliumnak tekintették. A monopólium csak a XVI. sz. -ban szünt meg, midőn egy K. -szállítmánnyal megrakott hajó Elba szigete körül hajótörést szenvedett és a kiszabadult madarak a szigeten elvadulva, az ú. n. olasz K. -k őseivé lettek. Innét csakhamar elterjedtek Olaszországba és a XVII. sz. közepén már Németországban is nagyban űzték tenyésztésüket. Számtalan faja ismeretes, melyek részint tenyésztés, részint más pintyfélékkel (tengelice, gimpli, kenderike, zöldike, más pintyek stb. ) való keresztezés útján jöttek létre; a megszeliditettől különbözik a hollandi és a német rassz, amelyek ismét színre és éneklés módjára nézve térnek el egymástól. Leghíresebb német énekes a harzi K., a hollandi fajból pedig a párisi, lord-major, brabanti, brüsszeli, trombitás K. stb. Színre nézve megkülönböztetnek: aranysárga, fehér, izabellaszínű, szürkészöld, narancssárga, tarkaszürkén zöld, barnán és feketén foltos, habolt, ú. n. zöld, fekete, barna, szürke, izabella színű fecske-K. -t stb. és végül található még köztük fehér színű (albino) és pettyes. A harzi K. -k közt megkülönböztetnek fülemüle, basszus, mély, kereplő, csengő stb. hangon éneklőket. A harzi K. a közönséges német rassztól külsejében nem igen különbözik; csak pompás éneke árulja el eredetét. A hollandi fajta ellenben nagyobb, karcsubb, különösen hajlott háttal és bodorított vagy kunkorodott tollú szárnyakkal és mellel, mely utóbbiakat még jabot-nak v. épaulette-nek is hívják.

Tápláléka a fajták szerint változik. Igy a hollandit legjobb etetni ú. n. K. -mag, kender- és répamag keverékével; továbbá gyenge zöld növényi részekkel (saláta, tikszem) és időnkint gyümölccsel, cukorral és más édességekkel, míg ellenben a harzi legjobban tartható ú. n. madártojás-étellel (főtt tojás és régi búzakenyér finom vagdaléka), madárbiscuittel vagy nyári répamaggal.

 Jó ápolás mellett 20 évig is elél. Költésre egész 4 éves korukig használhatók. Egy éneklőnek legjobb 36 cm. hosszú, 21 cm. magas és 17 cm. széles kalitka. Háromszor akkora kalitkában tartható 1 hím és 3 nőstény. Nagyban való tenyésztésnél 200-200-at tartanak egy-egy helyiségben, még pedig úgy, hogy minden hímre 4-5 nőstényt számítanak. E célra leginkább egyablakos szobákat használnak, ahol azután a fakosár-, virágcserép stb. -ből álló fészkeket a falra egymástól 30 cm. távolságban erősítik. A költés már febr. közepén megkezdhető, amely ép úgy történik, mint a vad állapotban levőknél. A költés ideje alatt legjobb keményre főtt tojásvagdalékkal (lenmaggal keverve) s nyári répamaggal stb. etetni. A K. egyike a legkellemesebben éneklő madaraknak. Különféle énekre és dallamra fiatal korában tanítható be legjobban. A harzi K. -kat 18-25 C° meleg helyiségben tenyésztik; ezért nagyon kényesek, de azért jól becsomagolva télen 4-5 napi távolságra is elszállíthatók. A K. -t a léghuzamtól, hirtelen hőmérsékletváltozástól, főleg pedig a mindenféle ételtől óvni kell, mert hamar elpusztulhatnak. Azonkívül tisztán tartandók. Betegségeik közül említendők: rekedtség, torok- és tüdőlob, epilepszia, nyavalyatörés, székrekedés, végbélgyuladás, hasmenés, különböző megsebesülés, kiütések, fekélyek stb.


Forrás: Révai lexikon


 

 

 

 



HULLÁMOS PAPAGÁJ

Hazája: a legkisebb és leggyakoribb laposfarkú papagáj, amely egész Ausztráliában elterjedt(lásd térkép), kivéve a sűrű erdővel borított területeket. Mivel a hullámospapagáj Ausztrália legszárazabb vidékeit is benépesíti, nála éppúgy megtaláljuk a szárazsághoz való nagyfokú alkalmazkodást, mint a hasonló körülmények között élő zebrapintynél. Amerikai kutatók kísérletei alapján tudjuk, hogy 30 C hőmérsékleten és 30%-os páratartalom mellett 38 napig kibírták egy csöpp víz nélkül. Ez annál csodálatosabb, mert a madarak táplálékát a száraz periódusban kizárólag száraz magvak képezik. Természetesen ilyen körülmények között a madarak keveset mozognak, órákig elüldögélnek mozdulatlanul. A mozgás ugyanis erőteljesebb párologtatással jár, ezt pedig a minimumra kell csökkenteni. Ha egy kiadós eső következtében kizöldül a táj és elegendő víz áll rendelkezésre, a hullámospapagájok a legmozgékonyabb madarakká válnak és rövidesen költeni kezdenek. Nagy szaporaságuk ellensúlyozza azt a tetemes veszteséget, amit a tartós vízhiány sokszor előidéz.

Táplálása : igénytelen madár. Az alaptakarmányt a következő magféleségek képezik : fénymag, fehér és sárga köles, csumiz, hántolatlan zab. Ha elegendő férőhely áll rendelkezésre (szabad röpde), tanácsos minden magfélét külön edényben adni, hogy a madaraknak módjukban álljon azt fogyasztani, ami nekik legjobban megfelel. Kalickában azonban, ahol magányos madarat vagy egy tenyészpárt helyeztünk el, célszerűbb megfelelő százalékban összeállított magkeveréket adni. A zabot csíráztatott állapotban külön. Nálunk a fehér köles, a sárga köles, a csumiz beszerzése nehézségekbe ütközik. Marad a vörös köles, a zab és a fénymag. Mivel ez utóbbi elég drága, hazai hullámospapagáj-tenyésztőink főleg vörös kölessel és zabbal etetnek (80% köles, 20% zab, a fénymagot külön adjuk). A magvakat ajánlatos különösen a költés folyamán csíráztatott állapotban is adni. Zöldeledelről állandóan gondoskodni kell. Legjobban megfelel a tyúkhúr, a saláta, a spenót és a kelkáposzta. Időnként adható pásztortáska és gyermekláncfű is. Télen reszelt sárgarépát is adjunk.

Költés: mint a legtöbb papagájfaj, odúban költ. A tenyésztéskor szem előtt kell tartani, hogy kifogástalan küllemű, jól fejlett, egészséges madarakat párosítsunk. A költetésre használt egyedek legalább 9 hónaposak legyenek. Ha ezt betartjuk, a madarak 4-5 évig használhatók tenyésztésre. Idősebb madarak termékenysége csökken, és a fiókák sem lesznek kifogástalanul fejlettek. A hím viaszhártyája` kék színű. A tojóé rendszerint barna, s fontos, hogy mindig sima legyen. Ráncos viaszhártyájú madarakat tenyésztésre ne használjunk. Meghatározott típusú papagájok kitenyésztésénél a rokontenyésztés nem kerülhető el. Arra azonban vigyázni kell, hogy testvéreket sohase párosítsunk, hanem az apát a leányával vagy az anyát a fiával. A fogságban az év bármely szakában költethető, ha megfelelő fagymentes és világos helyről tudunk gondoskodni. Ilyen esetben már januárban megkezdhetjük a költést. Így a második költés fiókái június végére már önállóak lesznek. Az őszi nemzedék lassabban fejlődik, mint a tavaszi és nyári. Hazájában kétszer költ. A fogságban ellenben egyik költés a másikat követi, egész éven át. Ezt a tényt madárkedvelőnek nem nevezhető üzletemberek kihasználják, hogy minél több utódot nevelhessenek. Mondanom sem kell, hogy az ily módon kiuzsorázott tenyészmadarak egészségi állapotának ez cseppet sem használ, és a fiókák is gyengék lesznek. Tojásszámuk 3-12, átlag 5-6. A tojó rendesen a második tojás után már ül. Kotlási ideje 17-18 nap. Általában csak a tojó kotlik. Néha megesik, hogy rövid időre a hím is felváltja párját, vagy hosszabb időt eltölt a tojó mellett az odúban. A fiókák 30-35 napos korukban teljesen kitollasodva hagyják el az odút. Színük fakóbb, mint az öregeké. A kiszíneződés 3 hónapos korban indul meg és 6-7 hónapos korban fejeződik be. Kezdetben csupán a nőstény etet. Később a hím is segít, sőt a fiókák kirepülése után egészen átveszi a gondozást. A kirepülést követő 10. napon a fiókákat az öregektől el kell választani. Mivel a .hullámospapagáj minden második nap tojik, a kikelt fiókák között igen nagy lesz a korkülönbség, nagy fészekalj esetében. Ennek elkerülése végett, különösen értékes madarak esetében, tanácsos csak 4-5 fiókát hagyni az anyamadár alatt. A költést nemcsak lehet, de tanácsos is naponta ellenőrizni mert a terméketlen tojásokat és az elpusztult fiókákat el kell távolítani az odúból. Az odút Időnként ki kell tisztítani. Fontos, hogy mindig rendelkezésre álljon egy tiszta tartalék odú, melybe a fiókákat átrakhatjuk. A fiókák felneveléséhez a nagy szénhidráttartalmú magvakon kívül fehérjében gazdag táplálékra is szükség van. Ha jól fejlett, erős madarakat akarunk nevelni, akkor a fehérje adagolása elkerülhetetlen. A fiókák felnevelésekor a hullámospapagáj fokozott megerőltetésnek van kitéve. Fiókáit ugyanis közvetlen a kikelés után több napig egy speciális váladékkal, az ún. begytejjel eteti, amely a begyben és a nyelőcsőben keletkezik. Ez a váladék főleg fehérjét és zsírt tartalmaz, szénhidrátot ellenben csak keveset. Amint a fiókák nőnek, fokozatosan mind kevesebb begytejet kapnak és több szénhidrátban gazdag mageleséget: A fehérjeellátást keményre főtt tojással biztosítjuk, amit össze lehet keverni tejben áztatott és kinyomott zsemlével, 2:1 arányban. A keverék morzsalékos és ne ragacsos legyen.

Forrás:http://www.sittich.de/magyar/



NIMFAPAPAGÁJ

(Nymphicus hollandicus /régen: Callipsittacus Novae-Hollandiae v. Leptolophus novae-hollandiae/ - Nymphensittich - Cockatiel)

Eredeti élőhelyét Ausztráliában találjuk, a kontinens középső és nyugati sztyeppéin, ahol ez a látványos, a kakaduk családjába tartozó papagáj nagy csapa tokban él, s fák odvaiba fészkel.

Az első leírásokban Psittacus hollandicus néven szerepel, hiszen Russ 1792-ben a Psittacus nemezetségbe sorolta.

A nagysága 30-32 cm, a súlya 70-90 g (Low szerint a tenyésztett hímek 80-102, a tojók pedig 89-92 g-osok).

Életmódja megegyezik a laposfarkú papagájokéval. A szárazságok idején felkerekedik, s nagy távolságokból vonul azokra a helyekre, ahol még lelhet vizet. Nagy elterjedése ellenére nincsenek alfajai, ugyanis a vízlelőhelyek közelében a klb. tájakról érkezett csapatok keverednek. Ez a magyarázata, hogy alfajok nem keletkeztek.

Egyébként nem csak a vízhiány készteti vándorlásra, hanem a rendkívüli szaporasága is. Kedvező feltételek mellett olyan gyorsan követik egymást a fészekaljak, hogy esetenként a legbőségesebb táplálékforrás is kevésnek bizonyul.

Ilyenkor nagy csapatok vonulnak le a kontinenst övező tengerekig, s volt rá példa, hogy átjutottak Tasmánián. Érdekes, hogy a párok a legnagyobb csapatokban sem tévesztik egymást szem elől.

A normál v. vad alak alapszíne barnásszürke, a szárnyfedők csaknem fehérek, a fültájék piros v. narancssárga, körülötte a tollazat fehér. A fej alsó része és a fejtető a homlokkal, vm. a bóbita citromsárga.

A hím farka felül barnásszürke, alul fekete. A tojó farktollai felül fehéres hullámvonalakkal keresztcsíkoltak, a fonákjuk sárgásan márványozott, a bóbitája számottevően kisebb, a pofafoltja sápadtabb, a sárga színek a fejen mosottak.

Má egészen fiatalon is meg lehet állapítani a nemét, ugyanis a tojó kézevezőinek a fonákján (a szárnybelsőn) a galambszürke színű tollak mindegyikén 2-3 sárgás folt van. A hímeknél ezek a foltok egészen elmosódottak, és csupán 2-3 evezőn lelhetők fel.

A fiatalok sötétebb csőre a 3. hónapban kezd világosodni. Aki tehát beszédre szeretne nimfát tanítani, az sötétebb csőrű, vagyis fiatal madarat válasszon!

A pigmenthiányos albínók és lutinók mellett a mutánsok tenyészkiválasztása folytán ma már számos színváltozata ismert.

A nimfapapagáj nagysága 30-31 cm. Ez meghatározza a minimális kalitméretet: 80x70x110 cm, amelyben az állatvédők sem találhatnak kivetnivalót.

Az egy évnél idősebb, tenyészérett pároknak (nagyobb volierben akár több pár is költethető együtt) 25x25x30 cm-es fűrészporral 3 cm magasságig bélelt odúkat kínáljunk fel, 7 cm átmérőjű bebúvónyílással.

A tojók 3-6 fehér tojásából a kicsik a 21. napon kelnek. A hím is megkotlik, de éjjel csak a tojó melengeti a tojásokat. A fiókák 4-5 hetes korukban repülnek ki. Már a fészekben is nagy zajjal kunyerálnak élelmet a szülőktől, amikor pedig kirepülnek, betölti az egész lakást a kéregető kis nimfák éktelen ordítása.

A kirepülés után rendszerint már csak a hím etet, mert a tojó általában új költéshez kezd. A kicsik 4 hónapos korukra színeződnek ki, 8-9 hónapos korukra ivarérettek.

A táplálásuk nem sokban különbözik a hullámos papagájétól, de kaphatnak kendert és napraforgót is. Megszolgálják a csíráztatás fáradtságát és a tejbe áztatott kenyeret, vm. a tojásos lágyeleséget is. Meg kell még jegyezni, a nimfapapagáj olymértékben akklimatizálódott, hogy némi edzés után napi 2-3 alkalommal langyos vízzel itatva, energiadús takarmányozás mellett mínusz 20 fokon is teleltethetők. Természetesen nem ez számukra az ideális.

Grahl említi, hogy tud a nimfa egy énekespapagájjal való kereszteződéséről. Vasiceknél szerepel, hogy rozella hím összepárzott egy nimfa tojóval. Sajnos a kicsik 14 napos korukban elpusztultak, de a keresztezés mégiscsak reménykeltő.

 

Forrás: Lengyel Tibor-Madárbarát-lexikon

 

 

 

 

 



Oldalmenü
Naptár
Diavetítő